Életünk során sokszor érezzük magunkat boldognak, de valószínűleg csak nehezen tudnánk megfogalmazni, hogy mit is jelent pontosan a boldogság. Egy pillanatnyi állapot vagy akár éveken át tartó érzés? Hatással van-e erre az állapotra az, hogy milyenek vagyunk és hogyan viselkedünk? A boldogságkutatás a pszichológiai kutatások között egy meglehetősen új, de annál izgalmasabb területnek számít.
A pszichológia tudománya a laikusok számára valószínűleg még mindig kizárólag a mentális és lelki betegségek gyógyítását jelenti, holott ez koránt sincs így. Bár a II. világháború után a pszichológia fókusza érthető módon a patológiára irányult, hiszen az elsődleges cél a traumákat átélt emberek mielőbbi és hatékony gyógyítása volt, és ez meghatározta a kutatási témák irányvonalát is. Ez egyrészt nagy előrelépést jelentett a diszciplína ezen ágában, másrészt nagyon be is határolta azt, hiszen a szakma sokáig nagyrészt a pszichológiai működés negatív végkifejletével foglalkozott (Nagy, & Oláh, 2013).
A fő perspektívaváltás akkor következett be, amikor a nyugati kultúra elérte azt a materiális és egészségi szintet, amikor az emberek a figyelmüket az életminőség növelésére tudták fordítani, hiszen megvoltak hozzá az erőforrásaik.
Ennek folyományaként megszületett az azóta is népszerű pozitív pszichológia, amely egyértelműen Martin Seligman és Csíkszentmihályi Mihály nevéhez köthető. A kutatók 2000-ben megfogalmazták a pszichológia új célkitűzéseit az „Új évezred pszichológiája” c. kiáltványban, ami egyértelműsíti, hogy a pszichológia az ember negatív működésein túl a pozitívakkal is hivatott foglalkozni és a kutatásokban egyre nagyobb szerepet kapnak az olyan konstruktumok mint a boldogság, a növekedés, az érzelmi intelligencia vagy a flow élménye.
A boldogság tudományos leírása alapvetően a szükséglet- és a célelméletek megfogalmazását jelentette, ahol a szükségletelmélet szerint a boldogsághoz a biológiai szükségletek csökkentésén keresztül vezet az út, míg a célelmélet szerint a boldogságot úgy érhetjük el, ha egy ideális állapot felé tartunk vagy egy fontos célt valósítunk meg (Nagy, & Oláh, 2013). A boldogságot ettől kezdve sok „boldogság-kutató” meghatározta, például Seligman egy képlettel: H=S+C+V, ahol a „H” /happiness/ a pillanatnyi boldogságok számát jelöli, ami jelenthet egy tábla csokit vagy akár egy új ruhát is, viszont minél inkább növeljük ezek jelenlétét az életünkben, annál inkább elérjük a tartós boldogság állapotát. Az „S” /set point/ az öröklött adottságainkat, a „C” /circumstances/ pedig az életkörülményeinket jelenti, amiken viszonylag keveset tudunk változtatni, így a pozitív pszichológia nem is ezekkel, hanem a „V”-vel /voluntary control/ foglalkozik igazán, ami pedig a mindennapi életben történő választásainkra, döntéseinkre utal, amik nagyban összefüggenek a személyiségünkkel.
Seligman szerint például az optimisták a pozitív eseményeket valaminek a következményeként, míg a pesszimisták inkább véletlenként kezelik. Ugyanez igaz fordítva is: míg a pesszimisták a kudarcokat természetesnek veszik, addig az optimisták egy áthidalható és átmeneti balszerencsének fogják fel.
A boldogság és a személyiség összefüggéseit rengeteg kutatás támasztja alá, de hogyan is lehet pszichológiai szempontból a boldogság állapotát megfogalmazni?
A fogalom definiálására az úgynevezett „boldogságorientációkat” használják a kutatók. A kifejezés arra utal, hogy a boldogságot többféleképpen is el lehet érni: „egyrészt a pozitív érzések, élmények és ingerek keresésével, amit élvezetkereső boldogságnak, másnéven hedonikus boldogságnak is nevezünk, hiszen az élvezetek maximalizálását és a kellemetlenségek minimalizálását jelenti. Ezzel szemben az értelemkereső, azaz eudaimonikus boldogság, nem feltétlenül a pozitív érzelmek magas szintjét jelenti, hanem az önismeret elmélyülését, a képességek fejlődését, illetve a tökéletesedésre való törekvést. Az áramlatkereső boldogság e kettőnek az ötvözetét fejezi ki, tehát a bevonódást és az áramlat-élményt kiváltó tevékenységek keresését” (Szondy, & Martos, 2014). Ehhez Csíkszentmihályi szerint szükség van az egyértelmű célokra, a figyelem fókuszálására és a folyamatos és közvetlen visszacsatolásra. A három boldogságorientáció együttes jelenléte eredményezi az ún. „teljes életet”, míg együttes alacsony szintjük az „üres életet”.
Irodalomjegyzék
Nagy, H., & Oláh, A. (2013). A pozitív pszichológia. In. Bányai, É., & Varga, K. (Eds.) Affektív pszichológia. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt. (pp. 557-578).
Szondy, M., & Martos, T. (2014). A boldogság három arca: a Boldogság Orientáció Skála magyar változatának validálása. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 15, 3, 229-243.
