A mai világra különösen igaznak számít az a gondolat, hogy az egyetlen biztos dolog az életünkben a változás. Változnak a megélhetési körülményeink, a munkahelyünk, a lakhelyünk, a társas kapcsolataink és a teljesítménnyel kapcsolatos elvárások az élet minden területén. Nehéz lépést tartani és érzelmileg megküzdeni ezekkel a változásokkal, hiszen sok esetben időnk sincs arra, hogy feldolgozzuk a körülöttünk zajló eseményeket.
Egyetlen „túlélési esélyünk” az, ha rugalmasan tudunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és megtaláljuk a saját eszközeinket arra, hogy megküzdjünk velük, még ha az adott pillanatban ez lehetetlennek is tűnik.
Mindenki kerül olyan helyzetbe élete során, amikor azt érzi, hogy megreked, mert egy olyan negatív életeseménnyel kell szembenéznie, amivel első látásra képtelenség megbirkózni és észrevenni az előttünk álló lehetőségeket. Tudatunk ilyenkor teljesen beszűkül és csak arra a nehézségre tud koncentrálni, amibe éppen „beleragadunk”. Akár egy szerettünk elvesztéséről, egy válásról vagy munkahelyi problémákról van szó, fontos megtalálni azokat a belső erőforrásainkat, amelyek segítségével tovább tudunk lépni ezekből a szituációkból. Pszichológiai szakszóval kifejezve rezilienciának nevezzük azt az érzelmi rugalmasságot, aminek a segítségével könnyebben tudunk alkalmazkodni a nehéz helyzetekhez és érzelmileg könnyen visszanyerjük optimális állapotunkat (Gordon, 1995).
Ez nem jelenti azt, hogy aki reziliens, az elnyomja a rossz érzéseit és mindig rózsaszín szemüvegen keresztül látja a világot. Fontos, hogy felismerjük, elfogadjuk és megéljük negatív érzelmeinket.
Ne keverjük össze a rezilienciát az elmúlt években virágkorát élő „hurráoptimizmus” fogalmával, ami kizárólag a pozitív gondolatokra és érzelmekre való fókuszálás, és a negatív érzelmek és gondolatok szint teljes elnyomását jelenti. Természetes, ha egy trauma után erős szomorúságot, dühöt vagy haragot érzünk. Tudatosítsuk magunkban az érzelmeinket, fogadjuk el, hogy most, ebben a pillanatban ezt érezzük, de ne hagyjuk, hogy benne ragadjunk sokáig ebben az állapotban. Ha megnézzük a hat alapérzelem (öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem, undor) közül is mindössze kettő tekinthető pozitívnak. Nem véletlenül van ez így, hiszen a negatív érzelmek egyik evolúciós funkciója a védelem, azaz az egyén túlélésének segítése, hiszen a negatív érzések sokszor cselekvésre, változtatásra sarkallnak (Ekman, 1992).
Mivel a reziliencia egy fejleszthető készség, ezért az Amerikai Pszichológiai Társaság több tanulmányból összeállított 10 módszert, amelyek segítenek ebben:
1. Alakíts ki kapcsolatokat!
A társas kapcsolatok szerepe nélkülözhetetlen lelki egészségünk megőrzéséhez. Kevésbé a mennyiségi, inkább a minőségi kapcsolatok értékesek az érzelmi rugalmasság és a nehézségekkel való megküzdés szempontjából. Igyekezzünk jó kapcsolatot ápolni családtagjainkkal és barátainkkal, de a különböző csoportokhoz való tartozás és aktivitás is elősegíti a nehezebb élethelyzetek feldolgozását. Sőt, ez a folyamat fordítva is működik, hiszen mások támogatása maga a segítőre is pozitív hatással van.
2. Ne tekints úgy a problémákra, mintha leküzdhetetlenek lennének!
Stresszes élethelyzetek mindig is lesznek, ezen a tényen nem tudunk változtatni. Azon viszont igen, hogy ezekre a helyzetekre hogyan reagálunk és képesek vagyunk-e meglátni bennük a személyes fejlődés lehetőségét. Próbáld észrevenni azokat az apró dolgokat, amiktől egy picit jobban érzed magad, hogy a jövőben ezeket újra fel tudd használni, amikor szükséged van rá.
3. Fogadd el, hogy a változás az élet része!
Bizonyos célok a körülmények folyamatos változása miatt nem biztos, hogy mindig elérhetőek lesznek. Próbálj azokra a körülményekre koncentrálni, amiken változtatni tudsz és tegyél konkrét lépéseket ennek érdekében.
4. Haladj a céljaid felé!
Tegyél folyamatos erőfeszítést a céljaidért, az sem baj, ha csak apró lépésekben haladsz. Fontos, hogy reális célokat tűzz ki magad elé, ebben segíthet az úgynevezett SMART célfelállítás is. Ez azt jelenti, hogy céljaid legyenek specifikusak, azaz jól körbehatároltak; mérhetőek, tehát számszerűsíthetőek; attraktívak, tehát olyanok, amik egyrészt kihívást jelentenek, másrészt valóban fontosak számodra; reálisak, tehát elérhetőek és nem légből kapottak; végül pedig tervezhetőek, tehát pontosan tudd, hogy mikor és milyen konkrét cselekvésre van szükséged ahhoz, hogy elérd a célodat.
5. Tegyél határozott lépéseket!
Ahelyett, hogy azon gondolkozol, hogy hogyan szabadulhatsz meg a nehéz helyzetektől, vagy kerülheted el őket, inkább tedd meg a tőled telhető legtöbbet azért, hogy megoldd őket.
6. Igyekezz megismerni saját magad!
Nagy veszteségeket és nehézségeket átélt emberek arról számoltak be, hogy az események hatására sok mindent tanultak meg magukról és azt tapasztalták, hogy kapcsolataik megerősödtek, ők maguk kevésbé lettek sebezhetőek és jobban bíztak magukban.
7. Tekints pozitívan önmagadra!
Bízz a megérzéseidben és abban, hogy képes vagy leküzdeni a nehézségeket. Gondolj vissza olyan élethelyzetekre, amikor sikeresen vetted az akadályokat annak ellenére, hogy egy nehéz helyzettel álltál szemben.
8. Gondolkodj hosszútávon!
Amikor nagyon nehéz helyzetben vagy, próbálj szélesebb perspektívából tekinteni az adott szituációra. Gondolj arra, hogy ha egy év múlva visszaemlékszel a problémádra, vajon még mindig olyan nagy jelentőséget tulajdonítasz-e majd neki, mint most.
9. Tekints bizakodóan a jövőre!
Az optimista gondolkodás lehetővé teszi, hogy elképzeld, a jó dolgok megtörténnek veled. Arra próbálj koncentrálni, amit igazán szeretnél, ne a félelmeidre.
10. Figyelj oda magadra!
Fordíts figyelmet az igényeidre és a szükségleteidre. Csinálj olyan dolgokat, amik feltöltenek és kikapcsolnak. Igyekezz ezeket a dolgokat rendszeresíteni az életedben, mert ezek lesznek az elsődleges dolgok, amik segítenek megküzdeni a nehézségekkel.
Irodalomjegyzék
American Psychological Association. (2011). The road to resilience.
Ekman, P. (1992). An argument for basic emotions. Cognition & Emotion, 6, 169-75, 192-200.
Gordon, K. A.: The self-concept and motivational patterns of resilient African American high school students. Journal of Black Psychology, 1995, 21: 239-255.
